2014. február 11., kedd

14. Naplóbejegyzés: Idiots......... Idiots everywhere.......

Reggel, mikor felkeltem Casilius már nem volt ott. Felültem és beleszimatoltam a levegőbe.
,,Kávé...?" - felkeltem, megigazítottam a ruhámat, majd kiléptem a sátorból. Cooper előttem sétált el és rám nézett. Elmosolyodott.
- Jó éjszakád volt?
- Ezt meg miért kérded? - a vigyora perverzzé válik, nekem meg leesik, mire gondolt. Rögtön kap tőlem egy akkora tockost, hogy megfejeli a földet. - Fogd be, nem történt semmi!
- O-oké... De miért én vagyok az, akit mindig bántanak...? - már könnyezik. Ó, anyám, ennyi nyápicot! Nem bírtam ki. Megölelgettem.
- Jaj, te... buta kutya... Nem mindenki bánt téged... Csak én - mondtam játszi könnyedséggel a hangomban.
- E-ez igaz... - visszaölel. - Amúgy Casiliust már reggel óta nem láttam.
- Én meg tegnap óta, és mielőtt még megkérdeznéd, nem, nem tudom hol van, most ébredtem fel.
- Whoaaaah! Gwen, te a gondolataimban olvasol!
- Nem is. Csak ki lehet következtetni mit gondolsz.
- Ennyire lehet olvasni bennem? - elengedem.
- Nemmmm...... Talán... Tudod mit? Keressük meg Casiliust - körbenézek. Cooper hallgatózik, majd elindul egy irányba.
- Gyere erre! Érzem a szagát! - sietek utána és az erdő mélyén megtaláljuk. Fegyver van nála és a szokásos maszk.
,,Mit csinálhat vajon...?" - lép előre párat, majd felnéz és felugrik a fákra. Vágás hangja és pár fájdalmas kiáltás hallatszik, majd lezuhan egy pár valami. Közelebb lépek é látok, hogy valami torzszülött, embernek nem nevezhető lények. Közelebb akartam menni, de ekkor valaki hátulról nekem ugrott és letepert. Sikkantottam egy nagyot, majd felnéztem.
- A JÓ ÉDES ANYÁDRA HOZD RÁ A FRÁSZT VÖRIKE!!! - hát igen, pont CASILIUS tepert le engem szélesen vigyorogva.
- Megvagy cicuska.
- Tudod kit hívj te cicuskának! Te másnapos, kangörcsös disznó! - lecsaptam magamról, felálltam és Cooper mögé menekültem, aki csak állt és figyelt pont szemekkel minket. - Cooper, menjünk vissza a táborba, légyszi! - semmit nem mondott, csak felkapott menyasszonyi pózban és elfutott velem poker face-el.
- Hé! - Casilius utánunk futott. - Állj meg, te rühes dög!
Cooper csak egy pillanatra fordult hátra, de megtorpant és hátrarúgott Casilius felé. A fiú elrepült és amikor földet ért, csak úgy nyekkent. Felszisszentem.
- Ok, elég volt... - mondtam kicsit sóhajtva. Cooper tovább indult velem.
- Casiliusra amúgy dühös vagyok. Csak elégtételt vettem.
- M-miért, mit csinált tegnap...?
- Tegnap............ az a buzeráns dög majdnem lesmárolt! - nagyot néztem, majd elkezdtem visítani a röhögéstől. Casilius elvörösödött. Nem tudtam, hogy az idegességtől, vagy a zavartól, mindenesetre én a röhögéstől.

- Jesszusom, ez..... ez...... Whááááháhááááá!!!!
- Fogd be, bolha!
,,Shizuo, te vagy az?"- animés vagyok, ezt nem kell megérteni.
- Nem vagyok bolha, attól, hogy még ilyen alacsony vagyok - 178 centivel (Jó, 170... De csak azért mondom el, mert miközben írtam, Casilius mögöttem köszörülte a torkát) nem könnyű a magas bátyám, a magas Cooper, a magas Caleb, a magas Casilius és a magas Boomer között. Még Jackie is magasabb nálam (olyan 175-176). Utálok alacsony lenni, bár kosárban jól jön sokszor.
- De, bolha vagy - vágott vissza a vörike. Chh... 198 centi magasan könnyű ezt mondani... Felhőkarcoló!
- Jó, ezt még visszakapod... - összehúztam a szemeimet, majd elvigyorodtam. - Tudtad, hogy részegen nem csak Coopert, de a fél fiúcsapatot lesmároltad a táborban? Némelyikük vissza is csókolt - láttam, ahogy elfehéredik, majd elvörösödik.
- Nem is igaz! Erre emlékeznék!
- Én is láttam. Sőt, én is majdnem áldozat lettem - felelte Cooper.
- Majd kikérdezzük a fiúkat, hogy igaz-e. A többségük akkor még mondhatni józan volt, csak te mászkáltál félig kigombolt inggel - összefontam a karjaimat. Ezt a menetet én nyertem, nem Casilius.
Valami fújtató hangot adott ki, majd elindult a tábor felé. Mikor mellém ért, felkapott a vállára. Megszeppenten pislogtam, majd elkezdtem ütögetni kicsit sem gyengén a hátát.
- TEGYÉL LE, TEGYÉL LE!!!
-Tegyél le róla - Mintha befejezte volna a mondatomat... Tovább vertem a hátát. - Ha nem hagyod abba az ütögetést, itt helyben megerőszakollak. - És ezt halál nyugodt hangon mondta! Inkább abbahagytam, szerettem volna megőrizni az ártatlanságomat. - Köszi. De attól még büntetek. Viszont legalább a fájó hátamat "megmasszíroztad". Köszi még egyszer - most én fújtattam. Lassan elindultunk a tábor felé, de láttam, hogy Cooper nem jön, így gyorsan megragadtam a karját és húztam magam után. Jött, mint egy engedelmes kutya, amit kicsit furcsálltam is. Miközben fogtam a kezét, összekulcsolta az ujjainkat, mire zavarba jöttem és elnéztem. Miért csinálta ezt?

Yo minna-saaan! Bocsánat, hogy ennyi ideig tartott, de sok a tanulnivaló, így a blogra nem nagyon tudtam figyelni. Még egyszer sajnálom! De legalább itt a 14. naplóbejegyzés :P

2013. december 21., szombat

CLOSED!!!

Mindenkinek hali, jó estét, stb. Nos, mivel nekem nincs is társszerkesztőm, mint egy másik blognál, így ez az oldal is egyenlőre szünetel, mint az ihlethiány és technikai problémák (0% szabadidő) miatt. Szóval egyenlőre az oldal szünetel, de addig is itt egy kis vigaszkép ^.^



Csak mert imádom az ilyen képeket :3 Előre is boldog ünnepeket, ha addigra nem lenne kész a rész! Ha előtte kész lesz, a posztot akkor sem törlöm, hogy gyönyörködjetek a képben :3 Nyawnn~ Addig is ismét csak boldog ünnepeket kívánok, Gwen Allison kilép!

2013. szeptember 30., hétfő

13. Naplóbejegyzés: A nap fénypontja

Casiliussal visszamentünk a táborba. Mindenki egy nagy és hosszú asztalnál ült, ami kicsit alacsony volt. Mint Japánban. A földön kellett ülni, de jó volt. Elvoltunk, mulattunk.


***

Jackie feláll az asztaltól és felemelte a poharát.
- Figyelem mindenki! - mindenki rá nézett és elhallgatott. - Mint mindenki tudja, holnap után... - Casilius megköszörülte a torkát.
- Jackie, éjfél már rég elmúlt.
- Oh... igaz is. Akkor holnap lesz a háború 300 éves évfordulója és szokásunkhoz híven megünnepeljük.
- Ugye most nem fogunk díszíteni? - kérdezte az egyik oldalamról Boomer. A másik oldalamon jelenleg most Casilius ül. Rám néz, majd odahajol és a fülembe súg.
- Szerinted milyen lesz ez az ünnepség?
- Hát... majd meglátom. Ilyen nálunk még nem volt - súgtam vissza neki halkan.
- Oh, mielőtt elfelejteném! Ma nem csak két szülinapot ünneplünk! - mindenki odanéz. - A második háború 17 éves évfordulóját is! - mindenki felsóhajtott. 
Gondolom több ünnep, több meló. - Nyugi, nyugi, nem kell semmit csinálni! Na, de majd este! - mindenkire rákacsintott.
,,Berúgunk?" - vigyorgós fejet vágtam és figyeltem tovább.
- Bebaszunk, mint állat, emberek! - kiszámítható volt. Mindenki ujjongott és már szaladt is be a sátrába. - Mindenkinél van egy vagy több üveg pia.
- Ch... Részeg bagázs... - szólalt meg mellőlem Casilius.
- Aha... És ezt pont az mondja, aki elsőnek rúg be a sok pia miatt, elsőnek dől ki és elsőnek ébred fel másnaposan.
,,Azé' kemény a gyerek..." - majdnem elröhögtem magam.
- Ez.... Hmpf.... Most komoly...? - nem bírom sokáig visszatartani és a végén elröhögtem magam.
- Talán te jobb vagy?! - érpattogás.
- Határozottan! - Challenge Accepted.
- Ittál már egyáltalán? - kérdi a másik oldalamról Boomer.
- Hát... egy párszor már igen.
- Akkor jó. Itt kemény piások vannak.
,,Ismétlem Casiliust: Részeg bagázs..."


***

Kicsit később mindenki részegen fetrengett vagy táncolt, esetleg a szerelmespárok csókolóztak. Én alig ittam valamit még csak egy óra telt el. Jesszus, ez tényleg részeges banda... Casilius még éppen hogy csak járni tudott, Boomer is alig ivott valamit, Caleb-et a lányok leitatták, Jackie és a bátyám pedig táncot jártak a hatalmas tűz körül, ami a tábor közepén volt.
Casilius odajött és lehuppant mellém.
- Szia kicsi lány... - nagyon vörös az arca. Teljesen ki van pirulva az alkohol miatt. Végignéztem magamon.
- Nem is vagyok olyan kicsi... - közelebb hajol. Húúúú, az a szájszag! Kilyukadna tőle az ózonlyuk! Elhajoltam tőle.
- Deeeee~! Az vaaaaagy~!
- Akkor te meg bűzlesz, mint a bűn...
- Zavar~?
- Nem, engem csak a kigombolt inged zavar - elkezdem fentről lefelé begombolni az ingét és amikor alulra érek (innentől kezd a történet perverzzé válni... =A="""" ), noooooos... nem részletezem mit éreztem. Gyorsan elkaptam a kezem.
- Van valami problem, Gwenny~?
- Ni-nincs! - elvörösödve elfordultam.
- Naaaaa~! Nem szabad titkolózni~! Mondd el szülinapos kislány~! - odafordultam hirtelen és azzal találtam szembe magam, hogy Casilius... megcsókolt. Megcsókolt! Magamban elfojtottam egy sikoltást, majd lassan lehunytam a szemeimet és visszacsókolok neki.
,,Mégis mi a francot csinálok? Még csak... nem is tetszik Casilius... Akkor meg most minek csókolózom vele?" - hirtelen megszakítja a csókot és felkap a karjaiba.
- Édes~, alszol ma velem~?
- M-mi van?!
- Ezt igennek veszem~! - bevisz a sátrába. Jesszum pepi! Na, ez a szituáció bekerült a "Top 10 cikis dolgok, amik történtek velem" lista legelejére. Lekörözte azt, amikor egy régi pasim szüleinél voltunk és az öccse véletlenül a fejemre borította a krumplisalátát.
Leül és az ölébe ültet. Újra meg akar csókolni, de én nem engedem neki.
- A-aludni akarok...! - rám néz és keresi a tekintetemet.
- Én mást terveztem...
,,Úristen...!"
- Fáradt vagyok... Kérlek, hadd aludjak... - kicsit morcosan nézett rám, majd elengedett és felállt.
- Hát jóóóó... - elkezdi levenni az ingét, majd mikor levette, félredobta. Csak figyeltem az inget, majd mikor visszanéztem, éppen kezdte volna levenni a nadrágját is.
- Megállj! Le... ne... vedd...
- Miért ne? Melegem van...
- Mert én azt mondtam! - ...női logika. - Csak... alvás... - ezen kívül nem mondtam semmit, csak eldőltem és néztem a sátor tetejét. Lefeküdt mellém és magához húzott.
- Meg ne fázz... - betakart minket és ő rögtön - kidőlve a piától is - bealudt. Én még figyeltem békésen alvó arcát, majd elfordultam kicsit tőle, de szorosan mellette maradtam.
,,Olyan nyugodt, amikor alszik... Mindig ilyennek kéne lennie..." - ez volt az utolsó gondolatmenetem, mielőtt én is mély álomba szenderültem.

Újabb fejezet, újabb poszt és egy újabb átvirrasztott éjszaka. Gwenny kényelmesen érzi magát Casilius védelmező és erős karjai között~ :3 Naaaagyon kényelmesen :3 Na, pá~! Kb. egy hónap múlva jelentkezem~!

2013. szeptember 14., szombat

12. Naplóbejegyzés: Ismerjük meg a Mágikus világot (persze sikertelenül...)/csapó 1.

Leültem a sziklaszirt szélére és egy óráig ott ültem. Hallottam magam mögül valamit és rögtön odakaptam a fejemet. Casilius jött elő a fák közül.
- Vissza kéne menned - hát persze, rögtön ezzel kezdi. Semmi "Szia" vagy valami.
- Miért? Jó itt. Nem akarok visszamenni... - felhúztam a lábaimat és előre meredtem. Az államat ráhajtottam a térdeimre.
,,Én haza akarok menni..." - odajött és leült mellém. Ránéztem.
- Tudom, hogy haza akarsz menni... de miért nem mész?
- Szerinted ha haza tudnék menni, még itt lennék?!
- Nem tudom... Talán. Talán azért, mert én is itt vagyok még? - felálltam idegesen és adtam neki egy pofont.
- Csak azért, mert így nézel ki és minden csaj beléd van zúgva, azt hiszed én is?! - dühösen elrohantam, hiába ordítozott utánam, majd megjelent előttem és elkapta a karjaimat. - Eressz!
- Ez most szerelmi vallomás volt? - vigyorgott.
- Azt mondtam, hogy nem vagyok beléd zúgva, vili? - most is de felpofoznám... Hahj, istenem...
- Szerintem hazudsz... - zavarba ejtően közelebb hajolt, de visszafogtam magam és csak simán durcás képet vágtam. - ...kis tsundere.
- Mondták már rád, hogy nagyon köcsög vagy?
- A hangya repül?
- Őőőőő... Nem.
- Akkor te nem ismered a mi világunkat kérem szépen - elengedett.
- Mi, itt repül a hangya?! - elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Nálatok is te szőkeség. Bizti, hogy nem festett hajad van?
- Na és neked? - nevetett kicsit.
- Nekem a vörös az eredeti hajszínem.
- Nekem is, szóval ne szőkézz le vöri.
- Vöri? Na, ilyen nevet sem kaptam még. Volt Casanova... volt még...
- Jó, nem érdekel!....... Beszéljünk inkább valami másról...
- Oké! Simon minek hívott húginak téged? Talán testvérek vagytok?
- Nem vagyunk testvérek!
- Érdekes... Pedig egy napon születtetek, ugyanabban az időben, ugyanazon a napon... Nem furcsa neked ez egy kicsit? Ráadásul te sem vagy átlagos, elvégre át tudsz jönni a mi világunkba.
- Ez így megy itt? Azt hittem bárki átjöhet.
- Noooossssss... nem. Tévedtél. Csak mi mehetünk át szabadon.
- Ez nem igazságtalanság egy kicsit?
- Az emberek kiakadnának, ha tudnának rólunk. Érted már? Ilyen egyszerű és ezért tartjuk titokban a létezésünket - körbenéz. - Vissza kéne mennünk.
- Nem, még nem. Na, mesélj még erről a világról.

- Hát... mit meséljek...?
- Akármit.
- Hát... van egy királyunk, aki egy igazi zsarnok. Az ellenállótábor is ezért jött létre 299 évvel ezelőtt. A 300 éves évfordulója július huszonharmadikán lesz majd.
- Huszonharmadika az...
- ...holnap után lesz...
- Igen...
- N-ne menjünk vissza...?
- Miért, nem jó itt?
- De, de menjünk vissza a többiekhez! Elvégre kaja van! - gyors elsiet.
- Hé! - utána megyek és szinte futnom kell, hogy tartsam vele a lépést.

Elnézést, hogy most csak ennyire/ilyen kevésre és unalmasra futotta tőlem, de nem igazán történt semmi jó és érdekes dolog mostanság és most azt hiszem el is kaptam valami nyavalyát... Na mindegy, majd (meghatározhatatlan idő múlva) többet fogok írni (talán. Nem garantálom). Na, pápá! ^^

2013. augusztus 9., péntek

11. Naplóbejegyzés: Jó testvéri iszony

Egy óra múlva vissza is értünk az ellenálló táborba. Rögtön letámadott minket Jackie, Cooper, Boomer, Caleb és Casilius, hogy hol jártam. Kérdezgették Simon-t is, hogy mi történt és szépen beadott nekik valami hihető mesét, miközben én megnyikkanni sem tudtam, annyira megszeppentem.
- Soha többé ne csinálj ilyet, te lány! - mondta Caleb és megölelt. - Annyira aggódtam érted, amikor Casilius elmondta, hogy elmentél. Hol voltál?
- Hát... öhm...


Hupsz, Boomert elfelejtettem:

- Velem volt - szólalt meg Simon. - Találkoztunk az erdőben és kicsit elszaladt velünk az idő. Viszont jót beszélgettünk - elmosolyodott, mikor ránéztem. Majdnem elolvadtam attól a mosolytól. Visszafordultam a fiúkhoz, akik füstölögve néztek Simon-ra. Féltékenyek? Szúrósan néztem rájuk és rögtön lenyugodtak, majd megfordultak egyszerre és elmentek. Pontszemekkel pislogtam utánuk.
- Ezeknek meg mi bajuk van? - kérdi Simon.
,,Tényleg nem vette észre?"
- Majd később elmondom - végül csak ennyit mondtam.
- Hát jó - és elindult, majd bement egy sátorba. Jackie rögtön letámadott ismét, de most hátba támadott.
- Hy Gwen! - ránéztem. - Nem jössz velem és a lányokkal fürdeni?
- T-tessék? Hova...? - kicsit félénken kérdeztem rá.
- Egy titkos helyre... - cinkosan rám kacsintott és elhúzott. Meglepődve mentem utána. Az erdő felé tartottunk, majd végül eltűntünk.
- H-hova megyünk?
- Mondtam, hogy fürdeni... - teljesen más irányba indultunk el, mint amerre én szaladtam nemrég. Követtem Jackie-t, majd egy óra múlva egy kis tóhoz értünk és Jackie elindult befelé.
- M-mit csinálsz?! Itt fogunk fürdeni? - felnevetett.
- Nem, dehogyis, csak gyere utánam! - bentebb megy, majd lebukik és eltűnik.
- Jackie! - gyorsan utána megyek és én is elmerülök. Innentől nem részletezem, csak tömören elmondom, mert lesznek itt még érdekességek. A történet annyi, hogy egy barlangszerűségbe jutottunk - igen, a vízen keresztül - és ott voltak kisebb-nagyobb tavak, amikben különféle lények - de mindenképpen lányok voltak - fürödtek. Jackie mondta, hogy ide egyetlen fiú sem léphet be. Nagyon rácsodálkoztam mindenre. A lényekre, a barlangokra meg amúgy minden másra is. Végül visszamentünk a táborba és ott már valami nagy tábortűzszerűség égett.
- Oh, a fiúk máglyát raktak.... Kinek van ma szülinapja...? - gondolkozik. - Megvan! Simonnak!
- Simonnak...?
- Igen, igen, neki! Ma lett 17 éves! - úgy tűnt Jackie nagyon izgatott.

Jackie így néz ki:


- Jackie, te mindig ilyen vagy? Mármint, amikor szülinap van.
- Nem mindig - értetlenül néztem rá. Legyintett. - Mindegy, a lényeg, hogy ma ünneplünk! - rám nézett. - Mondd csak Gwen... Neked mikor van a szülinapod?
- Hát... kicsit fura... de... ma... - elkerekedett szemekkel figyelt.
- Tényleg?
- Igen... Nem hazudok, ha azt hinnéd.
- Akkor... ma két szülinapot ünneplünk! - boldogan elrohant.

***

Később már mindenki a tábortűz mellett ült és beszélgetett. Én még a sátoromban vacakoltam egy ruhával. Jackie adta kölcsönbe (Ugyanolyan ruha, mint a képen.). Amikor felvettem, megnéztem magamat egy régi tükörben. Érdekesen, de jól állt rajtam a ruha. Hallottam, hogy valaki bejött a sátorba, de csak a körvonalait láttam a tükörben. Az egyik fiú volt az. Casilius-ra, vagy... Simonra tippeltem... Az alak közelebb lépett, én az ijedtségtől megdermedve figyeltem, majd már csak annyit vettem észre, hogy a nyakamba liheg és a fülembe duruzsol. Suttogott valamit.
- Helló húgi... - teljesen lefagytam. Kék- és agyhalál.
,,H.... húgi....?" - felismertem a hangját. Simon volt az. Rögtön megfordultam, de elkapta a karomat.
- Simon! - a karja égette a kezemet és próbáltam elrántani, majd kitéptem a kezemet és hátráltam. Nekem ugrott és én ösztönösen arrébb ugrottam. Tükörnek telibe... A tükör összetörött és láttam, hogy Simon tenyerébe beleállt pár szilánk, éreztem a tömény vérszagot, ami megtöltötte a sátor levegőjét. Gyorsan kimenekültem, és aki még nem a tábortűznél ült, az rám nézett. Körbenéztem és próbáltam menekülni, de Simon megjelent előttem és egy kardot tartott rögtön a torkomnak. Nyeltem egy nagyot és éreztem a hűvös pengét a nyakamon.
- S... simon... - meghűlt a vér az ereimben. Végül ösztönösen cselekedve kicseleztem és kigáncsoltam és elterült a földön.
- Látom a bugyid húgi~! - elvörösödtem és megrúgtam az arcát. Megint egy orrtörés. Végül futásnak eredtem, de hallottam, hogy feláll és utánam fut. Egyre gyorsabban futottam, de ez ebben a csizmában szinte lehetetlen volt. Nem értem Jackie hogy bírja ki. Szóval. Futottam, de balszerencsémre elestem és pont akkor rántott fel a földről Simon is. Fejjel lefelé lógatott és rám nézett.
- Engedj el!
- Nem - hűvös volt a hangja. Nincs mit tenni. Mivel csak az egyik lábamat fogta, a másikkal a feje felé rúgtam. Olyan erős volt a rúgás, hogy elvágódott, én pedig a földre estem, de felpattantam és megtapostam egy kicsit a hátát.
- Áh, elég volt, elég! - még ugráltam is rajta én, aki vasággyal 40 kiló.
- Minek... támadtál... rám?! - minden egyes szónál ugrottam egyet a hátán, majd valaki megragadta a karom és elrántott. - Hé!
- Elég volt Gwen - hátranéztem.
- Ő támadott rám, nem én rá! - Simon felállt.
- Kösz Casilius... - rám nézett. - Kis vadmacska... - megsimította az arcomat. Elkaptam a kezét.
- Ne érj hozzám... - megfordultam és elindultam a tábor irányába, majd mikor odaértem, leültem durcásan Jackie mellé.
- Történt valami? - ránéztem.
- Nem, semmi... - addig győzködött, amíg el nem mondtam neki az egészet. A reakció kicsit vicces volt. Elkerekedett szemekkel azt kérdezte:
- Vérfertőzés?!
- Neeeeeeem! Hagyj már! Biztos Simon idiótasága volt ez, hogy húginak hívott!
- Nem hiszem el! Simon soha nem szokott hazudni, szóval kizárt! Ezek szerint ti testvérek vagytok~!
- Ezt meg én nem hiszem el! Elvégre... nem lehetünk testvérek... Még csak nem is hasonlítunk egymásra... - felálltam és elsétáltam. A folyóhoz értem és felnéztem a Holdra.
,,Egyáltalán nem hasonlítunk..."



Ééééééés újra véget ért a fejezet ^^ Később még lesz, de az nem most lesz. Egyenlőre rejtély, hogy én és a "bátyám" milyen kapcsolatban állunk. Érdekes kis történet alakult ki ebből. Na, pápá!

2013. július 30., kedd

10. Naplóbejegyzés: Az ellenálló tábor

Körülbelül fél órát lóghattunk ott Cooperrel, miközben Caleb a veremből próbált meg szabadulni.
- Hagyjad, úgysem sikerülhet! - mondta Cooper unottan.
- Én soha nem adom fel! - majdnem megfogta a verem szélét, de visszacsúszott. - A p*csába! - cifra káromkodásba kezdett. Valami megzördült a bokorban és rögtön elhallgatott. Egy halk kuncogást hallottunk, majd hárman léptek elő a fák közül. A  fehér hajú lány, a vörös hajú fiú, és egy zöld hajú fiú. Egyiknek sem lehetett látni az arcát a maszkoktól (az egész arcukat nem lehetett látni, mert a maszk olyan volt), amit viseltek.
- Jééé, őket láttam abban a sikátorban! - szólalt meg a lány.
,,Szóval látott minket?" - gondoltam. A zöld hajú odajött és közel hajolt hozzám.
- Hmm... Tetszetős... Neked nem tetszik Casilius?
- Nem az esetem... - vállat vont. A kezemben lévő nyílra néztem. 
,,Talán eltalálom..." - nem az előző mondatért gondoltam ezt. Felemeltem a nyílvesszőt és a vörösnek dobtam. Lazán elkapta, mint én nemrég. Tátva maradt a szám. Fogta és egy kézzel ketté törte. Figyeltem őt. Egyszer már csak azt láttam, hogy a lány félre tolta a zöld hajú fiút.
- Menj már arrébb Boomer, hadd nézzem meg én is őket! Addig szabadítsd ki a másik fiút! Utána meg őket! - morogva elment a zöld hajú. Casilius (vagy ki) oda lépett hozzám és a hálón keresztül felemelt.
- Hé! Mi a...
- Inkább örülj, hogy nem esel le... - válaszolta fagyos hangon.
- Mi van? - értetlenkedtem. Majd a háló enged és egy nagy puffanást hallottam magam mellől. Cooper a padlón, szó szerint. - Jól vagy? - kérdeztem.
- Asszem... - nyöszörögte.
- Akkor jó... - most már csak azt vettem észre, hogy állok. Felnéztem a fiúra, aki visszanézett rám és megvillant közben ezüstszürke szeme. Hirtelen elkezdtem szédülni.
,,Csak ne most ájuljak el, csak ne most!" - Cooper hangját hallottam, de nem értettem mit mond. Két erős kéz ragadott meg és vett a karjaiba, én pedig úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életem múlna rajta. Még éreztem, hogy kellemes, fenyő illata volt annak a személynek. Végül lehunytam a szemeimet és a teljes sötétségbe zuhantam.

***

Újra valakinek a hangját hallottam, ahogy a nevemen hív engem. Lassan nyitottam fel a szemeimet. Homályosan láttam, majd egyre jobban kezdett kitisztulni minden és rögtön a vörös hajú fiút pillantottam meg. Tudtam én, hogy szürke a szeme! Felültem és ülve hátráltam, miközben figyeltem őt.
- Higgadj már le, nem foglak bántani - unott képet vágott.
- Na, persze! - homlokon csapta magát és kezét végighúzta az arcán.
- Na, ide figyelj - a két szemére mutatott. - Kezdjük az egészet elölről - figyeltem. - Mi a neved?
- Hmmm?
- Mondd már! - sürgetett. Megszeppentem kicsit.
- Az... Az én nevem Gwen...
- Milyen Gwen?
- Allison. És neked mi a neved?
- Casilius.
- Mi a vezetékneved? - meglepettnek tűnt, majd elkomolyodott.
- Nekem olyan nincs... - elnézett. Most én lepődtem meg, majd elszomorodtam kicsit.
- Értem... - körbenéztem. Egy nagy sátorszerűségben voltunk. Felálltam. - Amúgy... hol vagyunk? - Casilius is felállt.
- Oh, tényleg... - félrehúzta a sátor bejáratát. - Üdv az ellenálló táborban, Gwen Allison!

Casilius


Lassan odasétáltam a bejárathoz és kinéztem. Már ment le a Nap. Amint kinéztem, sorban sátrak voltak, mellettük két oldalt égő tiki fáklyák. Első gondolat elkerekedett szemekkel:
,,Hawaii-n vagyunk?" - halk kuncogást hallottam magam mögül. Odafordultam. Csak Casilius-t láttam, ahogy balta arccal néz rám. Felhúzta az egyik szemöldökét.
- Valami problémád van netán? - megráztam a fejem.
- N-nincs...
- Akkor jó. Gyere - megfogta a kezemet és kihúzott. Éreztem, ahogy elvörösödöm. - Megmutatom neked a tábort, ha az úgy megfelel. Ha nem, akkor ajánlom neked Jackie-t. Ő a főnök a táborban.
- J-jó lesz, ha te... mutatod meg... - megáll és rám néz. Mintha nem erre a válaszra számított volna. Felnéztem rá és összehúztam a szemeim. - Problem?
- Semmi, semmi.
- Pedig úgy beszélsz, mintha át akarnál passzolni valakinek...
- N-nem is! Badarságokat beszélsz! - elnézett. Fújtattam egyet, majd elindultam egy másik irányba.
,,Barom..." - elhaladtam a sátrak mellett és éreztem, hogy mindenki utánam néz.
- Gwen, ne arra! - eltűntem a fák között. Sétáltam sok ideig. Nem hallottam semmit, csak az erdő hangjait. Víz csobogását hallottam a közelben.
,,Talán egy kis patak az." - éreztem, hogy a szám ki van száradva, szinte olyan, mint a sivatag. Futva indultam meg a hang irányába. Egyre közelebbről hallottam. Kiértem az erdőből, de rögtön megtorpantam. Egy szakadékkal néztem farkasszemet és teljesen a szélén álltam. Megbillentem és ijedtemben kapálózni kezdtem, nehogy leessek, bár láttam, hogy egy nagy folyószerűségbe estem volna - a folyó vadul hömpölygött a medrében. De én nem tudok úszni! Leestem, de valaki elkapta a karomat és ott lógtam teljesen megijedve. Felnéztem és azt hittem Casiliust látom majd, de tévedtem. Egy fehér hajú fiú volt az. Az arcát nem láttam.
- Add a másik kezedet is! - aggódó, lágy, de mély volt a hangja. Lenyújtotta a másik kezét is én pedig próbáltam belé kapaszkodni, de láttam, hogy csúszik a kezem. - Siess! - végszóra kicsusszant a kezem a keze közül és zuhanni kezdtem. Utánam ugrott. Pislogtam egyet és már angyalszárnyakkal zuhant utána. Beleestem a vízbe és ő rögtön utánam. Kapálóztam és az egyik pillanatban megragadtam az ingét. Magához rántott és elkezdett felhúzni, majd a parton kötöttünk ki. Hasra fordultam és köhögtem kicsit.
- Hé! Jól vagy? - kérdezte. Felém nézett és én belefúrtam lila szemeimet az ő fehér szemeibe.
,,Kicsit... ijesztő...'' - bólintottam. - Köszi, hogy megmentettél... - feláll.
- Ugyan, semmiség volt... - végignéztem rajta. Az ing, ami rajta volt teljesen át volt ázva, így megmutatva kidolgozott felsőtestét. A nadrág is a lábaihoz tapadt és mezítláb volt. Zavartan elnéztem, majd felálltam. Megmozgatta egy kicsit a szárnyait, majd sóhajtott egy nagyot. - Nos... vizes szárnyakkal nem tudok repülni, így gyalogolnunk kell vissza a táborba.


Simon:


,,Ő is közülük való úgy tűnik...''
- Gyalog? Mennyi idő körülbelül?
- Olyan egy-két óra... Ja, amúgy a nevem Simon Shark. Örvendek.
- Gwen Allison. Szintén - felnézett.
- Gyorsan, siessünk, mennünk kell. Este veszélyes itt... - elindul. Gyorsan észbe kaptam és utána mentem. Felnéztem rá, mert magasabb volt, mint én. Olyan 180-190 centi biztos lehetett.
- Te is az ellenálló táborba tartozol...? - kérdeztem kicsit bizonytalanul.
- Igen - mutatja a kezét. Semmi érdekeset nem láttam rajta, majd megfordította. Egy jel volt a kezén.

A jel:


Nagyon rácsodálkoztam a jelre.
- Ez... ez milyen jel?
- Ez a jele a tábornak. Minden lakó kézfején vagy más testrészein van ilyen jel.

- Értem - tovább mentünk némán, majd egy idő után elkezdtünk újra beszélgetni. Sok témánk volt, hogy ki honnan jött és egyebek. Hamar elrepült az az egy óra és visszaértünk a táborba.

2013. június 30., vasárnap

9. Naplóbejegyzés: Hol vagyok?


Az út nem volt túl izgalmas. Buszoztunk – csoda, hogy Coopert felengedték – és megálltunk egy kis séta után egy… képregény bolt előtt. Kicsit fintorogtam.
„Végül is… szeretem a képregényeket…” – megfogta a kezemet és behúzott. Megszeppenten pislogtam és már csak azt vettem észre, hogy Caleb a pultos fiúval beszélget. Barna haj, zöld szem. Jó fejnek tűnik első látásra. Caleb odahúzott.
- Gwen, hadd mutassam be Charlie-t! Charlie, ő itt Gwen! - csak pislogtam a fiúra.

Charlie

- H-helló - kicsit félénken köszöntem neki.
- Szia - nyugodt volt a hangja. - Örvendek a találkozás... - lenéz Cooper-re. - Öhm... kutyáknak tilos bent tartózkodniuk a boltban. Megtennéd, hogy addig kint kikötöd? - bizonytalanul néztem rá. - Ne aggódj, nem lopja el senki - nagyon húztam a számat, de végül kivittem Cooper-t és kikötöttem a biciklitámasztóhoz. Megsimogattam a fejét.
- Nyugi, mindjárt jövök, rendben? Addig is vigyázz magadra... - megöleltem és kicsit megdögönyöztem, majd visszamentem. Megálltam egy pillanatra az ajtóban és elgondolkoztam. Most jöttem rá, hogy találtam valami furcsát Cooper-ben. Újra elindultam kifelé, de Caleb rám szólt, hogy menjek vissza és megragadta a kezem... megint.
- Hova kószálsz el?
- Én csak... Coopert akartam volna megnézni... Bocs - mentegetőztem.
- Rendben van - kicsit sóhajtott.
- Mondták már, hogy nagyon paranoiás vagy?
- Egy páran igen... - hallottam, ahogy valaki bejön az ajtón. Nem néztem oda, de egyszer már csak arra eszméltem fel, hogy valaki felkap a vállára és elfut velem, de nem ám az ajtó irányába. Nem, dehogy. A raktár irányába! Befutott velem. Caleb kiáltott utánunk és rögtön jött is.
- Hé, állj meg te álnok kutya!
Kutya…? - hirtelen ez villant át az agyamon. Felnéztem, de többet nem láttam mást, csak sötétséget. Caleb eltűnt és csak a feketeség maradt, majd végül már semmi. Elvesztettem az eszméletemet.

***

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, mióta elvesztettem az eszméletemet, de kezdtem magamhoz térni. Hangokat kezdtem el hallani. Nem értettem tisztán, hogy kik voltak azok és hogy mit mondtak egymásnak, de ez inkább veszekedésnek hallatszott. Lassan felnyitottam a szemeimet és felültem. Egy sikátor szerűségben voltam, a végében pedig Caleb és egy ismeretlen szőke srác kiáltoztak egymással.
- ...úgyis ide akartad hozni, nem?! - szólalt meg a szőke.
- Igen, de nem úgy, hogy elrabolom, mint ahogy te is! - vágott vissza Caleb. Felálltam és csak néztem rájuk pislogva. Rögtön rám néztek.
- Gwen! - kiáltották egyszerre és odarohantak hozzám. Értetlenül meredtem rájuk.
- V-valami baj van? - kérdeztem.
- Csak aggódtunk érted, mert elájultál.
- Szóval... ezért nem emlékszem rá, hogy hogyan kerültem ide. Egyáltalán hol vagyunk és... - a szőkére néztem. - TE ki vagy?
- Oh... Nem is ismersz fel? - sárga szemeivel mélyen az enyémbe nézett. Sárga? De hisz'... Jó, most már tudom mi volt furcsa Cooper-ben. Sárga volt a szeme, mint ennek a fiúnak és ő pedig...
- Cooper!

Cooper

- Na, végre! - megölelt én pedig elvörösödtem. Elenged és rám vigyorog. - Gweny zavarba jöööött~!
- N-nem is! - elfordultam.
- De de!
- Coop, nyugi. Ne szekáld, inkább menjünk! - pata dobogást hallottunk a hátunk mögül, majd hangokat is hallottunk. Mind a hárman hátranéztünk, majd Cooper megfogta a kezünket és belökött egy kuka mögé. Én csak néztem "WTF?!" fejjel és ránéztem.
- Hé, mi folyik i... - mindketten befogták a számat. Inkább kussban maradtam és hallgattam. Most cipő kopogást hallottam, majd egy kiáltást.
- Ott van, elkapni! Jackie Smith! A király nevében letartóztatjuk gyilkosság és a király ellen szervezett tábor vezetésének vádjával letartóztatjuk magát! - erre felé fut az illető, majd látom, hogy egy ismeretlen alak felugrik a tetőre. Csak annyit láttam, hogy hosszú, fehér haja van. Magam sem tudtam miért, de felkeltem és futásnak eredtem arra, amerre a lányt láttam elmenni.
- Gwen! - szóltak egyszerre utánam a fiúk, de én mintha meg sem hallottam volna, mentem a lány után. Egy pillanatra láttam meg, hogy ő lány. Csizmám sarka kopogott a macskaköveken. Lenéztem egy szempillantásra, majd újra fel és elértem arra a részre, ahol a macskakő végetért és utána már csak füves puszta volt, ami kezdett kiszáradni. Vége volt a városnak. Körbenézegettem.
,,Hova mehetett?" - Caleb és Cooper hangját hallottam magam mögül, ahogy a nevemet kiáltják.
- Gwen! Vigyázz! - sejtettem, hogy a fiúk utánam jöttek. Megfordultam unott arccal és már csak annyit láttam, hogy egy nyílvessző száll felém, de a kezem hirtelen megmozdulva elkapta. Elkerekedtek a szemeim.
,,Uram isten...!" - éreztem, ahogy az arcomból kifut minden szín. Lábaim rogyadozni kezdtek és hirtelen kiszaladt alólam a föld. Cooper kapott el és vett fel a karjaiba.
- Karold át a nyakam! - engedelmeskedtem, de valahogy alig tudtam mit csinálok.
- Gyerünk! - szólalt meg Caleb és futásnak eredt. Cooper szintén én pedig csak néztem ki a fejemből. A nyílvessző még ott volt a kezemben.
- Gwen, maradj ébren! - mondta Cooper és rögtön feleszméltem. Abban a pillanatban egy erdőbe futottunk be. Magunk mögé néztem és láttam, hogy egy csomó katona követett minket az erdő széléig, de ott megtorpantak.
- Úgyis meghalnak a Gyilkos erdőben, tűnjünk innen! - mondta az egyik katona, majd elinalt a lovasság. Most ezer kérdés cikázott a fejemben.
,,Hol vagyok? Miért vagyok itt? Kik voltak ezek és mit akartak? Ki volt az a lány?" - az ezer közül most csak ez a négy volt fontos.
- Caleb vigyázz! - kiáltotta Cooper és odakaptam a fejem. Egy verembe esett pont akkor, amikor odanéztem.
,,Csapdák?!" - végszóra egy másik csapdába meg pont mi kerültünk. Egy hálóba kerültünk és fel lettünk lógatva. Egy vörös hajú, maszkos fiú lépett ki a bokrok közül.
- Újabb zsákmány a csapdában... Boomer, hogy te milyen okos vagy... - odajött és megvizsgált engem. Szemeit nem láttam a félhomály miatt. - Hmmm... Az egyik igen csinos...
- MI?! - egyszerre szólaltunk meg hárman, majd a fiúk szólaltak meg.
- Takarodj el tőle, te perverz állat!
- Perverz? Ugyan, én nem. Csak szeretem a szépet... - azzal megfordult és egyszerűen csak otthagyott minket.

Megyek, mert szóltak. Majd még folytatom, pápá!