9. Naplóbejegyzés: Hol vagyok?

Az út nem volt túl izgalmas. Buszoztunk – csoda, hogy Coopert felengedték – és megálltunk egy kis séta után egy… képregény bolt előtt. Kicsit fintorogtam.

„Végül is… szeretem a képregényeket…” – megfogta a kezemet és behúzott. Megszeppenten pislogtam és már csak azt vettem észre, hogy Caleb a pultos fiúval beszélget. Barna haj, zöld szem. Jó fejnek tűnik első látásra. Caleb odahúzott.

- Gwen, hadd mutassam be Charlie-t! Charlie, ő itt Gwen! - csak pislogtam a fiúra.

Charlie

- H-helló - kicsit félénken köszöntem neki.

- Szia - nyugodt volt a hangja. - Örvendek a találkozás... - lenéz Cooper-re. - Öhm... kutyáknak tilos bent tartózkodniuk a boltban. Megtennéd, hogy addig kint kikötöd? - bizonytalanul néztem rá. - Ne aggódj, nem lopja el senki - nagyon húztam a számat, de végül kivittem Cooper-t és kikötöttem a biciklitámasztóhoz. Megsimogattam a fejét.
- Nyugi, mindjárt jövök, rendben? Addig is vigyázz magadra... - megöleltem és kicsit megdögönyöztem, majd visszamentem. Megálltam egy pillanatra az ajtóban és elgondolkoztam. Most jöttem rá, hogy találtam valami furcsát Cooper-ben. Újra elindultam kifelé, de Caleb rám szólt, hogy menjek vissza és megragadta a kezem... megint.
- Hova kószálsz el?
- Én csak... Coopert akartam volna megnézni... Bocs - mentegetőztem.
- Rendben van - kicsit sóhajtott.
- Mondták már, hogy nagyon paranoiás vagy?
- Egy páran igen... - hallottam, ahogy valaki bejön az ajtón. Nem néztem oda, de egyszer már csak arra eszméltem fel, hogy valaki felkap a vállára és elfut velem, de nem ám az ajtó irányába. Nem, dehogy. A raktár irányába! Befutott velem. Caleb kiáltott utánunk és rögtön jött is.
- Hé, állj meg te álnok kutya!

„Kutya…?” - hirtelen ez villant át az agyamon. Felnéztem, de többet nem láttam mást, csak sötétséget. Caleb eltűnt és csak a feketeség maradt, majd végül már semmi. Elvesztettem az eszméletemet.

***

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, mióta elvesztettem az eszméletemet, de kezdtem magamhoz térni. Hangokat kezdtem el hallani. Nem értettem tisztán, hogy kik voltak azok és hogy mit mondtak egymásnak, de ez inkább veszekedésnek hallatszott. Lassan felnyitottam a szemeimet és felültem. Egy sikátor szerűségben voltam, a végében pedig Caleb és egy ismeretlen szőke srác kiáltoztak egymással.

- ...úgyis ide akartad hozni, nem?! - szólalt meg a szőke.

- Igen, de nem úgy, hogy elrabolom, mint ahogy te is! - vágott vissza Caleb. Felálltam és csak néztem rájuk pislogva. Rögtön rám néztek.
- Gwen! - kiáltották egyszerre és odarohantak hozzám. Értetlenül meredtem rájuk.
- V-valami baj van? - kérdeztem.
- Csak aggódtunk érted, mert elájultál.
- Szóval... ezért nem emlékszem rá, hogy hogyan kerültem ide. Egyáltalán hol vagyunk és... - a szőkére néztem. - TE ki vagy?
- Oh... Nem is ismersz fel? - sárga szemeivel mélyen az enyémbe nézett. Sárga? De hisz'... Jó, most már tudom mi volt furcsa Cooper-ben. Sárga volt a szeme, mint ennek a fiúnak és ő pedig...
- Cooper!

Cooper

- Na, végre! - megölelt én pedig elvörösödtem. Elenged és rám vigyorog. - Gweny zavarba jöööött~!
- N-nem is! - elfordultam.
- De de!
- Coop, nyugi. Ne szekáld, inkább menjünk! - pata dobogást hallottunk a hátunk mögül, majd hangokat is hallottunk. Mind a hárman hátranéztünk, majd Cooper megfogta a kezünket és belökött egy kuka mögé. Én csak néztem "WTF?!" fejjel és ránéztem.
- Hé, mi folyik i... - mindketten befogták a számat. Inkább kussban maradtam és hallgattam. Most cipő kopogást hallottam, majd egy kiáltást.
- Ott van, elkapni! Jackie Smith! A király nevében letartóztatjuk gyilkosság és a király ellen szervezett tábor vezetésének vádjával letartóztatjuk magát! - erre felé fut az illető, majd látom, hogy egy ismeretlen alak felugrik a tetőre. Csak annyit láttam, hogy hosszú, fehér haja van. Magam sem tudtam miért, de felkeltem és futásnak eredtem arra, amerre a lányt láttam elmenni.
- Gwen! - szóltak egyszerre utánam a fiúk, de én mintha meg sem hallottam volna, mentem a lány után. Egy pillanatra láttam meg, hogy ő lány. Csizmám sarka kopogott a macskaköveken. Lenéztem egy szempillantásra, majd újra fel és elértem arra a részre, ahol a macskakő végetért és utána már csak füves puszta volt, ami kezdett kiszáradni. Vége volt a városnak. Körbenézegettem.
,,Hova mehetett?" - Caleb és Cooper hangját hallottam magam mögül, ahogy a nevemet kiáltják.
- Gwen! Vigyázz! - sejtettem, hogy a fiúk utánam jöttek. Megfordultam unott arccal és már csak annyit láttam, hogy egy nyílvessző száll felém, de a kezem hirtelen megmozdulva elkapta. Elkerekedtek a szemeim.
,,Uram isten...!" - éreztem, ahogy az arcomból kifut minden szín. Lábaim rogyadozni kezdtek és hirtelen kiszaladt alólam a föld. Cooper kapott el és vett fel a karjaiba.
- Karold át a nyakam! - engedelmeskedtem, de valahogy alig tudtam mit csinálok.
- Gyerünk! - szólalt meg Caleb és futásnak eredt. Cooper szintén én pedig csak néztem ki a fejemből. A nyílvessző még ott volt a kezemben.
- Gwen, maradj ébren! - mondta Cooper és rögtön feleszméltem. Abban a pillanatban egy erdőbe futottunk be. Magunk mögé néztem és láttam, hogy egy csomó katona követett minket az erdő széléig, de ott megtorpantak.
- Úgyis meghalnak a Gyilkos erdőben, tűnjünk innen! - mondta az egyik katona, majd elinalt a lovasság. Most ezer kérdés cikázott a fejemben.
,,Hol vagyok? Miért vagyok itt? Kik voltak ezek és mit akartak? Ki volt az a lány?" - az ezer közül most csak ez a négy volt fontos.
- Caleb vigyázz! - kiáltotta Cooper és odakaptam a fejem. Egy verembe esett pont akkor, amikor odanéztem.
,,Csapdák?!" - végszóra egy másik csapdába meg pont mi kerültünk. Egy hálóba kerültünk és fel lettünk lógatva. Egy vörös hajú, maszkos fiú lépett ki a bokrok közül.
- Újabb zsákmány a csapdában... Boomer, hogy te milyen okos vagy... - odajött és megvizsgált engem. Szemeit nem láttam a félhomály miatt. - Hmmm... Az egyik igen csinos...
- MI?! - egyszerre szólaltunk meg hárman, majd a fiúk szólaltak meg.
- Takarodj el tőle, te perverz állat!
- Perverz? Ugyan, én nem. Csak szeretem a szépet... - azzal megfordult és egyszerűen csak otthagyott minket.

Megyek, mert szóltak. Majd még folytatom, pápá!