Körülbelül fél órát lóghattunk ott Cooperrel,
miközben Caleb a veremből próbált meg szabadulni.
- Hagyjad, úgysem sikerülhet! - mondta Cooper
unottan.
- Én soha nem adom fel! - majdnem megfogta a verem
szélét, de visszacsúszott. - A p*csába! - cifra káromkodásba kezdett. Valami
megzördült a bokorban és rögtön elhallgatott. Egy halk kuncogást hallottunk,
majd hárman léptek elő a fák közül. A fehér hajú lány, a vörös hajú fiú,
és egy zöld hajú fiú. Egyiknek sem lehetett látni az arcát a maszkoktól (az
egész arcukat nem lehetett látni, mert a maszk olyan volt), amit viseltek.
- Jééé, őket láttam abban a sikátorban! - szólalt
meg a lány.
,,Szóval látott minket?" - gondoltam. A zöld
hajú odajött és közel hajolt hozzám.
- Hmm... Tetszetős... Neked nem tetszik Casilius?
- Nem az esetem... - vállat vont. A kezemben lévő
nyílra néztem.
,,Talán eltalálom..." - nem az előző mondatért gondoltam ezt. Felemeltem a nyílvesszőt és a vörösnek dobtam. Lazán elkapta, mint én nemrég. Tátva maradt a szám. Fogta és egy kézzel ketté törte. Figyeltem őt. Egyszer már csak azt láttam, hogy a lány félre tolta a zöld hajú fiút.
,,Talán eltalálom..." - nem az előző mondatért gondoltam ezt. Felemeltem a nyílvesszőt és a vörösnek dobtam. Lazán elkapta, mint én nemrég. Tátva maradt a szám. Fogta és egy kézzel ketté törte. Figyeltem őt. Egyszer már csak azt láttam, hogy a lány félre tolta a zöld hajú fiút.
- Menj már arrébb Boomer, hadd nézzem meg én is
őket! Addig szabadítsd ki a másik fiút! Utána meg őket! - morogva elment a zöld
hajú. Casilius (vagy ki) oda lépett hozzám és a hálón keresztül felemelt.
- Hé! Mi a...
- Inkább örülj, hogy nem esel le... - válaszolta
fagyos hangon.
- Mi van? - értetlenkedtem. Majd a háló enged és
egy nagy puffanást hallottam magam mellől. Cooper a padlón, szó szerint. - Jól
vagy? - kérdeztem.
- Asszem... - nyöszörögte.
- Akkor jó... - most már csak azt vettem észre,
hogy állok. Felnéztem a fiúra, aki visszanézett rám és megvillant közben
ezüstszürke szeme. Hirtelen elkezdtem szédülni.
,,Csak ne most ájuljak el, csak ne most!" -
Cooper hangját hallottam, de nem értettem mit mond. Két erős kéz ragadott meg
és vett a karjaiba, én pedig úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életem múlna
rajta. Még éreztem, hogy kellemes, fenyő illata volt annak a személynek. Végül
lehunytam a szemeimet és a teljes sötétségbe zuhantam.
***
Újra valakinek a hangját hallottam, ahogy a
nevemen hív engem. Lassan nyitottam fel a szemeimet. Homályosan láttam, majd
egyre jobban kezdett kitisztulni minden és rögtön a vörös hajú fiút
pillantottam meg. Tudtam én, hogy szürke a szeme! Felültem és ülve hátráltam,
miközben figyeltem őt.
- Higgadj már le, nem foglak bántani - unott képet
vágott.
- Na, persze! - homlokon csapta magát és kezét
végighúzta az arcán.
- Na, ide figyelj - a két szemére mutatott. -
Kezdjük az egészet elölről - figyeltem. - Mi a neved?
- Hmmm?
- Mondd már! - sürgetett. Megszeppentem kicsit.
- Az... Az én nevem Gwen...
- Milyen Gwen?
- Allison. És neked mi a neved?
- Casilius.
- Mi a vezetékneved? - meglepettnek tűnt, majd
elkomolyodott.
- Nekem olyan nincs... - elnézett. Most én
lepődtem meg, majd elszomorodtam kicsit.
- Értem... - körbenéztem. Egy nagy
sátorszerűségben voltunk. Felálltam. - Amúgy... hol vagyunk? - Casilius is
felállt.
- Oh, tényleg... - félrehúzta a sátor bejáratát. -
Üdv az ellenálló táborban, Gwen Allison!
Casilius
Lassan odasétáltam a bejárathoz és kinéztem. Már
ment le a Nap. Amint kinéztem, sorban sátrak voltak, mellettük két oldalt égő
tiki fáklyák. Első gondolat elkerekedett szemekkel:
,,Hawaii-n vagyunk?" - halk kuncogást
hallottam magam mögül. Odafordultam. Csak Casilius-t láttam, ahogy balta arccal
néz rám. Felhúzta az egyik szemöldökét.
- Valami problémád van netán? - megráztam a fejem.
- N-nincs...
- Akkor jó. Gyere - megfogta a kezemet és
kihúzott. Éreztem, ahogy elvörösödöm. - Megmutatom neked a tábort, ha az úgy
megfelel. Ha nem, akkor ajánlom neked Jackie-t. Ő a főnök a táborban.
- J-jó lesz, ha te... mutatod meg... - megáll és
rám néz. Mintha nem erre a válaszra számított volna. Felnéztem rá és
összehúztam a szemeim. - Problem?
- Semmi, semmi.
- Pedig úgy beszélsz, mintha át akarnál passzolni
valakinek...
- N-nem is! Badarságokat beszélsz! - elnézett.
Fújtattam egyet, majd elindultam egy másik irányba.
,,Barom..." - elhaladtam a
sátrak mellett és éreztem, hogy mindenki utánam néz.
- Gwen, ne arra! - eltűntem a fák között. Sétáltam
sok ideig. Nem hallottam semmit, csak az erdő hangjait. Víz csobogását
hallottam a közelben.
,,Talán egy
kis patak az." - éreztem, hogy a szám ki van száradva, szinte olyan,
mint a sivatag. Futva indultam meg a hang irányába. Egyre közelebbről
hallottam. Kiértem az erdőből, de rögtön megtorpantam. Egy szakadékkal néztem
farkasszemet és teljesen a szélén álltam. Megbillentem és ijedtemben kapálózni
kezdtem, nehogy leessek, bár láttam, hogy egy nagy folyószerűségbe estem volna
- a folyó vadul hömpölygött a medrében. De én nem tudok úszni! Leestem, de
valaki elkapta a karomat és ott lógtam teljesen megijedve. Felnéztem és azt
hittem Casiliust látom majd, de tévedtem. Egy fehér hajú fiú volt az. Az arcát
nem láttam.
- Add a másik kezedet is! - aggódó, lágy, de mély
volt a hangja. Lenyújtotta a másik kezét is én pedig próbáltam belé
kapaszkodni, de láttam, hogy csúszik a kezem. - Siess! - végszóra kicsusszant a
kezem a keze közül és zuhanni kezdtem. Utánam ugrott. Pislogtam egyet és már
angyalszárnyakkal zuhant utána. Beleestem a vízbe és ő rögtön utánam.
Kapálóztam és az egyik pillanatban megragadtam az ingét. Magához rántott és
elkezdett felhúzni, majd a parton kötöttünk ki. Hasra fordultam és köhögtem
kicsit.
- Hé! Jól vagy? - kérdezte. Felém nézett és én
belefúrtam lila szemeimet az ő fehér szemeibe.
,,Kicsit... ijesztő...'' - bólintottam. - Köszi,
hogy megmentettél... - feláll.
- Ugyan, semmiség volt... - végignéztem rajta. Az
ing, ami rajta volt teljesen át volt ázva, így megmutatva kidolgozott
felsőtestét. A nadrág is a lábaihoz tapadt és mezítláb volt. Zavartan elnéztem,
majd felálltam. Megmozgatta egy kicsit a szárnyait, majd sóhajtott egy nagyot.
- Nos... vizes szárnyakkal nem tudok repülni, így gyalogolnunk kell vissza a
táborba.
Simon:
,,Ő is közülük való úgy tűnik...''
- Gyalog? Mennyi idő körülbelül?
- Olyan egy-két óra... Ja, amúgy a nevem Simon
Shark. Örvendek.
- Gwen Allison. Szintén - felnézett.
- Gyorsan, siessünk, mennünk kell. Este veszélyes
itt... - elindul. Gyorsan észbe kaptam és utána mentem. Felnéztem rá, mert
magasabb volt, mint én. Olyan 180-190 centi biztos lehetett.
- Te is az ellenálló táborba tartozol...? -
kérdeztem kicsit bizonytalanul.
- Igen - mutatja a kezét. Semmi érdekeset nem
láttam rajta, majd megfordította. Egy jel volt a kezén.
A jel:
Nagyon rácsodálkoztam a jelre.
- Ez... ez milyen jel?
- Ez a jele a tábornak. Minden lakó kézfején vagy
más testrészein van ilyen jel.
- Értem - tovább mentünk némán, majd egy idő után
elkezdtünk újra beszélgetni. Sok témánk volt, hogy ki honnan jött és egyebek.
Hamar elrepült az az egy óra és visszaértünk a táborba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése