Sajnálom és bocsánatotokért esedezem! Újra kellett
írnom az egészet, mert valaki kitörölte egy részét... És még egyszer gomenasai (bocsánat)! Na, szóval!
Hali! A nevem Gwendolyn Allison, de nektek csak Gwen! Gyerekkoromban és még most is sokszor néztek már hermafroditának (pasinak öltözött csajnak), mert kicsit fiúsan öltözködöm. Na, rögtön a közepébe is vágok! Én egy olyan lány vagyok, aki gazdag családban nőtt fel és mégis normális életre vágyott, ahol nincs semmilyen színpompa meg ilyesmi. A szüleim mindent megadtak nekem, amire csak vágytam mégsem éreztem magam beképzelt, elkényeztetett lánynak. 10 éves...Nem. 9 lehettem, amikor azt kívántam bárcsak normális életem lehetne, mint a legtöbb "ideiglenes" barátaimnak. Nem, rosszra gondoltok. Nem én akartam tőlük megválni. Tudjátok, sokat utaznak a szüleim és magukkal visznek minden városba, ahol éppen dolguk akadt.
Olyan 11 éves lehettem, amikor magán tanárt fogadtak fel a számomra. Mrs. Margaret Morthon-t. Öreg nyanya, aki kegyetlen volt velem. Maga volt az Ördög, Lucifer egy boszi képében, aki a tesi tanáromnál is romlottabb volt kívül-belül. Bezzeg, amikor a drága szüleim hazaértek, akkor szinte ott csillogott a glória a feje felett, de én csak két szarvat, egy ördög farkat és egy háromágú vasvillát láttam. Mindig azon panaszkodott, hogy én milyen rossz voltam meg tiszteletlen. Folyton fel kellett menekülnöm a szobámba az én "kis" világomba. Végül is minden államban volt házunk - ne vegyétek dicsekvésnek. Nem vagyok büszke rá - , amik szakasztott úgy néztek ki és(mint régen Angliában) magunkkal vittük a személyzetet, akikkel nagyon is jóban voltam. Persze nem csili-vili hintókba szálltunk, hogy a mágikus gyorsparipákkal eljussunk minden hova, hanem nagy sajnálatomra két hatalmas limuzinnal állomásoztunk egyik helyről a másikra. Miért nem lehet egyszer az életben normálméretű autóval mennünk?! Plusz egy szállítókocsi, amiben a cuccaink vannak. A két limuzin arra a célra volt, hogy az egyikben én ültem Sophie-val a dadámmal. Ő neki volt akkora türelme, amivel engem el lehetett viselni. A többi 10 kiakadt és kilépett. Sophie fiatal volt, olyan 20-25 éves lehetett ez tény és való, de nagyon értett a gyerekek nyelvén, így lettünk jó és állandó barátnők. A másik limóban anyuék és az ügyfeleik voltak. Minden órában felhívtam őket, hogy-hogy haladnak, de mindig csak azt mondták, hogy: "Majd később Szívem. Még tárgyalunk." Olyankor vagy beraktam valami depis rock zenét - 10 éves koromban kattantam rá - vagy elbeszélgettem Sophie-val...
Mikorra már 12 lettem szülinapomra dobfelszerelést kértem és most már teljesült is. Az előtt soha nem kaptam meg. De, amikor azt mondták, hogy nem játszhatok rajta csalódott lettem és ezt gondoltam: "Akkor meg mi a lósz**t csináljak vele?! He?! Csak üljek és bámuljam a rohadt nagy szobámban, amíg be nem lepi a por?!"
13 évesen is kaptam egy hangszert, de az már egy gitár volt és előre tudtam mi lesz a hozzáfűzni valójuk. Az, hogy nem játszhatok rajta. Aznap megkérdeztem tőlük vacsora közben, hogy mi értelme van egy dolognak, amit az ember nem használhat? Apám ezt a kérdést valamiért nem kedvelte és vacsora után néhány gorilláját (akik meg szokták védeni) felküldte a szobámba, majd az alagsorba vitette a zenekellékeket.
14 lettem és fenekestül felfordult az életem. Hosszas kérlelés után - , hogy maradjunk egy városban nagyon, de nagyon sok időre végre teljesült és - a szüleim beadták a derekukat. Igaz még mindig hatalmas házban laktunk, de legalább az én ízlésemnek megfelelően berendezhettem és kipingálhattam a szobámat. Egyszer egy nap betévedt hozzánk egy macska és apám engedélyével anyám megtarthatta. Csak rebegtetnie kellett a szempilláját és apám beengedte azt a dögöt. Bezzeg, amikor én kértem valamit tőle és még a szempillámat is megrebegtettem, semmit nem reagált, csak elküldött egy melegebb éghajlatra, a szobámba. Kratch-al, mint láthatjátok nem olyan jó a viszonyom, mint anyámnak és neki. Mondhatni kölcsönös, azaz érzés, hogy még a hátam közepére sem kívánnám…
Hali! A nevem Gwendolyn Allison, de nektek csak Gwen! Gyerekkoromban és még most is sokszor néztek már hermafroditának (pasinak öltözött csajnak), mert kicsit fiúsan öltözködöm. Na, rögtön a közepébe is vágok! Én egy olyan lány vagyok, aki gazdag családban nőtt fel és mégis normális életre vágyott, ahol nincs semmilyen színpompa meg ilyesmi. A szüleim mindent megadtak nekem, amire csak vágytam mégsem éreztem magam beképzelt, elkényeztetett lánynak. 10 éves...Nem. 9 lehettem, amikor azt kívántam bárcsak normális életem lehetne, mint a legtöbb "ideiglenes" barátaimnak. Nem, rosszra gondoltok. Nem én akartam tőlük megválni. Tudjátok, sokat utaznak a szüleim és magukkal visznek minden városba, ahol éppen dolguk akadt.
Olyan 11 éves lehettem, amikor magán tanárt fogadtak fel a számomra. Mrs. Margaret Morthon-t. Öreg nyanya, aki kegyetlen volt velem. Maga volt az Ördög, Lucifer egy boszi képében, aki a tesi tanáromnál is romlottabb volt kívül-belül. Bezzeg, amikor a drága szüleim hazaértek, akkor szinte ott csillogott a glória a feje felett, de én csak két szarvat, egy ördög farkat és egy háromágú vasvillát láttam. Mindig azon panaszkodott, hogy én milyen rossz voltam meg tiszteletlen. Folyton fel kellett menekülnöm a szobámba az én "kis" világomba. Végül is minden államban volt házunk - ne vegyétek dicsekvésnek. Nem vagyok büszke rá - , amik szakasztott úgy néztek ki és(mint régen Angliában) magunkkal vittük a személyzetet, akikkel nagyon is jóban voltam. Persze nem csili-vili hintókba szálltunk, hogy a mágikus gyorsparipákkal eljussunk minden hova, hanem nagy sajnálatomra két hatalmas limuzinnal állomásoztunk egyik helyről a másikra. Miért nem lehet egyszer az életben normálméretű autóval mennünk?! Plusz egy szállítókocsi, amiben a cuccaink vannak. A két limuzin arra a célra volt, hogy az egyikben én ültem Sophie-val a dadámmal. Ő neki volt akkora türelme, amivel engem el lehetett viselni. A többi 10 kiakadt és kilépett. Sophie fiatal volt, olyan 20-25 éves lehetett ez tény és való, de nagyon értett a gyerekek nyelvén, így lettünk jó és állandó barátnők. A másik limóban anyuék és az ügyfeleik voltak. Minden órában felhívtam őket, hogy-hogy haladnak, de mindig csak azt mondták, hogy: "Majd később Szívem. Még tárgyalunk." Olyankor vagy beraktam valami depis rock zenét - 10 éves koromban kattantam rá - vagy elbeszélgettem Sophie-val...
Mikorra már 12 lettem szülinapomra dobfelszerelést kértem és most már teljesült is. Az előtt soha nem kaptam meg. De, amikor azt mondták, hogy nem játszhatok rajta csalódott lettem és ezt gondoltam: "Akkor meg mi a lósz**t csináljak vele?! He?! Csak üljek és bámuljam a rohadt nagy szobámban, amíg be nem lepi a por?!"
13 évesen is kaptam egy hangszert, de az már egy gitár volt és előre tudtam mi lesz a hozzáfűzni valójuk. Az, hogy nem játszhatok rajta. Aznap megkérdeztem tőlük vacsora közben, hogy mi értelme van egy dolognak, amit az ember nem használhat? Apám ezt a kérdést valamiért nem kedvelte és vacsora után néhány gorilláját (akik meg szokták védeni) felküldte a szobámba, majd az alagsorba vitette a zenekellékeket.
14 lettem és fenekestül felfordult az életem. Hosszas kérlelés után - , hogy maradjunk egy városban nagyon, de nagyon sok időre végre teljesült és - a szüleim beadták a derekukat. Igaz még mindig hatalmas házban laktunk, de legalább az én ízlésemnek megfelelően berendezhettem és kipingálhattam a szobámat. Egyszer egy nap betévedt hozzánk egy macska és apám engedélyével anyám megtarthatta. Csak rebegtetnie kellett a szempilláját és apám beengedte azt a dögöt. Bezzeg, amikor én kértem valamit tőle és még a szempillámat is megrebegtettem, semmit nem reagált, csak elküldött egy melegebb éghajlatra, a szobámba. Kratch-al, mint láthatjátok nem olyan jó a viszonyom, mint anyámnak és neki. Mondhatni kölcsönös, azaz érzés, hogy még a hátam közepére sem kívánnám…
Kratch
Na, én
megyek emberek! Úristen! Kratch bejutott valahogy a szobámba! Figyleme
mindenki, csatasorba és készítsük elő a csúzlit! Célozz! Tűz! Ééééés... Kratch
elmenekült! Győzelem! Na, de majd máskor folytatom emberek! Bye! ^^
nagyon jó a történet, már az elején megfogott, ami jó jel na megyek olvasom tovább.. kíváncsi vagyok :D
VálaszTörlésSzia! :) Örülök, hogy tetszik a blogom :D Igaz, nap, mint nap, látom, hogy sokan olvassák, és most 890 oldalmegjelenítésnél járok. Sok rajongóm is van és ennek is nagyon örülök :) Jó olvasást! ^^
VálaszTörlés