Reggel szerencsére nem
az az ördögi dög keltett. A telefonom ébresztett, a Scorpoins-tól a Rock Your
Like A Hurricane szólt. Vártam pár másodpercet, majd megnyomtam a szundi gombot,
mégis felkeltem az ágyból. A falak rózsaszínre voltak festve, rajta bordó,
kacskaringózó, indaszerű festés, amit magam csináltam rá, amikor unatkoztam.
Vagy úgy… két hete. Mikor ideköltöztünk véglegesen.
Most odamentem és
felnéztem. Rögtön megtámadtak az emlékek és elmosolyodtam. Visszaemlékeztem,
ahogy a létrán állok és felül festek, Sophie alul és beszélgettünk, nevettünk
és elvoltunk. Amint véget ért az emlékroham, elléptem a faltól és besiettem a
fürdőbe felöltözni, és megzabolázni azt a vörös hajzuhatagot, ami a fejem
tetején ”lakik”. Ruha gyanánt egy fekete, csontvázas pólót (bordááááááák~) és
egy – számomra szokatlan ez a ruhadarab – fekete, fodros miniszoknyát.
„Csak, hogy Sophie
örüljön…” – a szemeimet forgattam. És, hogy ne érezzem a huzatot a lábaim
között, egy fekete, szintén csontis cicanadrágot is felvettem. A Converse tornacsukám
pont jó volt mellé. Összecsomagoltam és kiléptem a szobámból.
A szokásos látvány
várt. Fehér márványoszlopok sora tart mindent. A korlát és a lépcső, ami a bal oldalamon van, ismét csak fehér márványból volt (fényűző, de nekem nem
tetszik). Végigsimítottam rajta.
- Gwen, ideje
indulnunk!
- Megyek már Sophie! – lemegyek a földszintre. Sophie pont akkor lépett ki a konyhából és gyorsan becsukta az ajtót. Nekivetette a hátát és vigyorogva felém nézett.
- Megyek már Sophie! – lemegyek a földszintre. Sophie pont akkor lépett ki a konyhából és gyorsan becsukta az ajtót. Nekivetette a hátát és vigyorogva felém nézett.
- Sz-szia Gwen! Gyere,
siessünk a suliba! – megfogja a kezem és kihúz a házból, majd a kocsija felé
húz el. Nagy szemekkel néztem, ahogy húzogat engem. Beültünk és rögtön
elhajtott.
- Mi ütött beléd
Sophie?!
- Elkésel! – mondja
mosolyogva, majd odaadja a táskáját. – Van neked benne valami. Vedd ki és nézd
meg, mi van benne.
- Hm? – belenyúltam és
kitapintottam egy kis dobozkát. Kivettem, Fekete volt, egy rózsaszín szalaggal
átkötve.
- Boldog szülinapot
Gwen! – mondja vigyorogva. Kérdőn néztem rá, majd kinyitottam a dobozt és
leesett az állam. Egy gitárpengető volt benne. Egy fekete gitárpengető.
- Vedd ki! – kivettem
és még jobban meglepődtem. Az egy medál volt. Egy gitárpengető medál.
- Ez… ez... – szóhoz
sem jutottam.
- Látom, örülsz neki! –
felvettem.
- De jó! – felcsillant
a szemem. Amíg én bámultam a medált, addig a sulihoz értünk.
- Na, pattanj ki és
tűnés befelé! – kiugrottam, kikaptam a táskámat és besiettem. Caleb a folyosón
állt és gondolom engem várt, mert amikor megpillantott, elmosolyodott és
odajött hozzám.
- Szia! Szép a
nyakláncod! Honnan van?
- Öhm… Szia. A
nyakláncot most kaptam Sophie-tól…
- Sophie?
- A dadám… - egy ideig
még csak nagy szemekkel néz rám, majd elröhögi magát úgy, hogy majdnem megfullad.
- A… a dadád…? – az az
érzésem támadt, hogy újra el fogja röhögni magát. Adtam neki egy csattanós
pofont, ő pedig meglepetten pislogott le rám, azzal a bizonyos: „Ezt most mégis
mért kaptam? Q^Q ” nézéssel.
- Ne nézzél, tudod
miért kaptad – tovább mentem, be a suliba. Követett és besiettünk órákra. Az
összes unalmasan telt. A szünetekben megismerkedtem Caleb barátaival. akik mit
ne mondjak elég furák voltak. Többen is azzal piszkáltak, hogy én vagyok Caleb
barátnője, ami kicsit ciki volt nekem. Bár nem azt mondom, hogy nem szívesen
járnék Caleb-el, de azért… Mindegy, hagyjuk is ezt a témát. Suli után én
azonnal hazaindultam Sophie-val, de Caleb utánunk jött. Amikor a kocsinál
utolért engem, megfordultam és kérdőn néztem rá.
- Elvinnétek engem is? – kicsit kínosan mosolygott. Sophie-ra néztem.
- Hol laksz? – kérdezte Sophie nyugodt hangon.
- Öhm… Közel Gwen-ékhez. Elég, ha ott kiraktok és onnan már hazasétálok.
- Rendben van, pattanj be hátulra! Elviszünk! – mosolyogtam, majd beültem előre és becsuktam az ajtót. Caleb követett.
- Elvinnétek engem is? – kicsit kínosan mosolygott. Sophie-ra néztem.
- Hol laksz? – kérdezte Sophie nyugodt hangon.
- Öhm… Közel Gwen-ékhez. Elég, ha ott kiraktok és onnan már hazasétálok.
- Rendben van, pattanj be hátulra! Elviszünk! – mosolyogtam, majd beültem előre és becsuktam az ajtót. Caleb követett.
- Mehetünk! –
mosolyogtam Sophie-ra, majd ő elindította a kocsit és elindultunk. Ahogy
utaztunk haza, elvoltunk és beszélgettünk. Legtöbbször én csak csendben ültem
és hallgattam, ahogy beszélnek, és kicsit megismerik egymást. Birizgáltam a
hosszú hajam és mindig, amikor elmozdult a jobb szemem elől, visszasöpörtem.
Caleb rám nézett a visszapillantó tükörből.
- Gwen, ne takard már
el a szép szemed – előre nyúlt és kicsit ügyeskedve elhúzta a hajamat.
Hátranéztem rá kicsit vörösen.
- K-köszi… - rám
mosolygott.
- Aranyos vagy, amikor
elpirulsz – kicsit kerek szemekkel néztem rá, majd gyorsan előre fordultam.
Sophie hirtelen lefékezett és ránéztem idegesen.
- Mi történt?!
- Piros lámpa – felelte
nyugodtan. Morogtam valami sértőt az orrom alatt, majd megtöröltem. Elvettem a
kezem és vért láttam az ujjaimon.
- Gweny! – sikkantott
fel Sophie és gyorsan egy zsebkendőt nyomott a kezembe.
- Hajtsd előre a fejed
Gwen! – utasított Caleb és azt csináltam, amit mondott. Láttam, ahogy elővett
egy kendőt és egy vizes palackot, majd a kendőre öntött egy kis vizet. Éreztem,
ahogy valami kellemes és hűs érinti a nyakamat. Gondolom a kendő volt az. Hát jól
gondoltam. Caleb ott tartotta. – Ez maradjon itt, rendben? – aprót bólintottam,
de még mindig nem engedte el azt. Mikor
eláztattam a zsepit és a vérzés is abbamaradt, elraktam és visszaadtam a kendőt
a fiúnak.
- Köszönöm szépen – elveszi.
- Köszönöm szépen – elveszi.
- Szívesen… Sophie,
miért álltunk meg?
- Piros lámpa - mutat
előre. – De utálom ezt…
- Hát még én… -
szólaltam meg morogva és lehúztam az ablakot. Ősz ellenére fullasztóan meleg
volt. Beállt mellénk egy piros sportkocsi. Négy fiú ült benne, sokkal
idősebbek, mint én. Leengedték az ablakot és átfütyöltek.
- Mizu cicuskák? –
szólalt meg az egyik. Fapofával figyeltem őket, de a cicukára felkaptam a
fejem.
- Mi van? – komor és
gyilkos pillantásokat lövelltem feléjük.
- Huhú, vigyázz James,
az egyik közülük egy vadmacska! – Caleb lentebb húzódott az ülésen. Killer
smile-t öltöttem és édes hangon megszólaltam.
- Mondjátok csak…
kikaparhatom a szemeteket? – megmutattam a karmaimat.
- Húúú, egy műkörmös
p*csa! – betelt nálam a pohár. kihajoltam az ablakon és rájuk ordítottam.
- Kussoljatok be ti kis
sz*rháziak! Mit képzeltek, hogy a lányok csak játékok és bármikor
lecicusozhatjátok, he?! – láttam, ahogy Caleb összerezzent. Sophie rám mordult.
- Azonnal gyere vissza
kisasszony! – megragadta a pólómat és visszarántott a kocsiba.
- Hé! – rögtön
elindult, amikor zöldre váltott a lámpa úgy, hogy felcsikorogtak a kerekek. Azt
hittem a szemem ott fog kicuppanni a helyéről! – Sophie, lassííííts!
- Dehogy lassítok! –
Sophie gyorsaságának köszönhetően hamar hazaértünk. Kiszálltam a kocsiból
szédelegve. Azt hittem ott dobom ki a taccsot. Caleb odajött hozzám.
- Minden rendben? –
kérdezte aggódva. Intettem neki, hogy igen, majd besiettem. Éreztem Caleb és
Sophie aggódó pillantását.
Bementem a szobámba és
ott a fürdőszobámba, letérdeltem a vécéhez és gondolom, innentől tudjátok mi
volt. Fél órát töltöttem ott, majd felálltam és oda se nézve lehúztam, végül
kisiettem és rögtön nekiütköztem valakinek. Gyorsan elkapott, mielőtt hátraestem
volna. Caleb volt az.
- Minden… rendben? – kérdezte
aggódva. Kicsit elvörösödtem és hadarni kezdtem.
- P-persze! Minden
rendben! – gyorsan elugrok onnan.
- Gwen, eljönnél velem
valahova? – megszeppentem és azonnal átvillant az agyamon valami.
„Most komolyan randira
akar hívni?! Nem, nem, nem, ez teljes képtelenség!”
- H-hova…?
- Majd megtudod, de
most gyere! – megfogta a kezemet és elhúzott, ki a szobámból, de a szüleim,
akik éppen itthon voltak, megállítottak.
- Gwendolyn, kérlek
gyere az ebédlőbe! – mondta anyám és bement, és én követtem, Azt hiszem bajban
vagyok az iskolai verekedés miatt.
- I-igen…? – felém fordult
mosolyogva. – Nos, először is boldog születésnapot kincsem! Másodszor. Apáddal
van egy ajándékunk neked. Ugye mindig mondtad, hogy szeretnél egy sajt állatot…
- nos igen, nem az enyém az összes állat itt, ami van. A lovak, a macska, sőt
még a madarak (papagájok) is a szüleim tulajdonai. – Hát, most kaphatsz egyet –
felcsillant a szemem.
- Igen? Mit?
- Egy kutyát. Egy angol
buldogot kapsz tőlünk!
- Jaj, ez olyan jó! –
felsikkantottam és megöleltem anyámat.
- John, kérlek hozd be!
„Tessék?! Máris?” – apa
pórázon bevezetett egy nagyon aranyos angol buldogot. Rögtön odaugrottam és
megsimogattam. – Jaj, de kis aranyooos! – és ez a gyerekes vinnyogást Caleb is
hallja, mivel ott áll az ajtó mögött. A kutya felugrott és megnyalta az
arcomat. Fúj!
- Milyen nevet adsz
neki? – kérdezte apa. Felnéztem rá.
- Hmm… - elgondolkodtam
és a kutyára néztem. – Cooper! Illi hozzá valamiért ez a név.
- Remek!
- Tetszik a neved,
Cooper? – ugatott egyet. Tovább mosolyogtam és megint eszembe jutott Caleb. –
Jaj, tényleg! Anyu, el kell mennem, majd valamikor jövök! – kikaptam apa
kezéből a pórázt és kirohantam a fiúhoz. – Mehetünk – mondtam, majd elindultam
kifelé a kutyával együtt. Caleb utánam futott, megragadta a karomat és hárman,
együtt futva elhagytuk a mi „kis” birtokunkat. Követtem, mert kíváncsi voltam
hova visz engem.
Cooper ^^
Hát nem aranyos? *^*
Nos, ma is csak ennyire
futotta tőlem. Legközelebb leírom, hogy hova mentünk, mit csináltunk és… hogy
mi történt azon a fura helyen, ahol voltam… *rejtélyes suttogás, majd gonosz
kacaj* Jó éjt! ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése