- Gwen!
Hat óra! Csipkedd magadat!
„Hat
óra?!” – kiakadtam. A suliig még autóval is 45 perc az út és háromnegyedre kéne
beesnem az osztályba, amit még meg is kell találnom.
Elkészültem
fél perc alatt, beültünk a kocsiba és Sophie városon belül vagy 120-al hajtott.
Fél
óra alatt ott voltunk a sulinál.
Az új sulim
Odaadta
a kajám és beszaladtam a suli udvarra. A diákok még ott voltak. Beszélgettek,
cigiztek… Némelyik meg maradt Forever Alone.
Leültem
a lépcsőre és elővettem a rajzfüzetemet, majd rajzolni kezdtem. Annak ellenére,
hogy tűzött a nap, a lépcső hideg volt. Néhány perc után valaki megállt előttem
és felnéztem. Azt a fiút láttam magam előtt, akinek tegnap nekiütköztem.
-
Szia! – köszönt mosolyogva és leguggolt elém. Lentebb volt, de így egy magasak
voltunk.
-
Szia! – zavartan mosolyogtam.
-
Látom új vagy itt… Hogy hívnak?
-
Gwen. Gwen Allison – válaszoltam félénken.
- Én
Caleb vagyok. Üdv a sulinkban!
-
Köszi! – kicsit furcsállón néztem rá, de nem néztem a szemébe. Végigmért.
-
Jobban vagy tegnap óta?
- Hm?
Ja, az ütközésre gondolsz? Persze, jól vagyok. Mivel elkaptál, így nem lett
semmi bajom.
-
Nos, ennek kifejezetten örülök! – még mindig mosolygott, amitől az arcán megjelent
pár aprógödröcske.
Egy
ideig még fixíroztuk egymást, majd váratlanul megkérdezte:
- Te
milyen szakon tanulsz? – kicsit meglepődtem.
-
Művészeti. Rajzszak – már meg akartam kérdezni, hogy ő milyen szakra jár,
amikor örömében felkiáltott.
-
Jaj, de jó! Akkor igen sok közös óráink lesznek, ugyanis én is arra a szakra
járok! – azt hittem, hogy csak viccel, de nem. Vigyorgott. Méghozzá boldogan.
Aztán felnézett és unottá vált az arckifejezése. Egy éles hang megszólalt a
hátam mögött.
-
Nocsak, nocsak! Csak nem egy új kis fruska a sulimban?
-
Nocsak, nocsak! Csak nem Deborah Morton a suli fő gonosza? – vágott vissza
Caleb. Hátrafordultam és egy lányt láttam meg félhosszú, barna hajjal. A szeme
szinte izzott olyan kék volt. Mögötte még hat lány állt, mind platinaszőkék.
Pff… Nem csodálom…
- Oh,
Caleb már megint bókolsz nekem? Milyen kedves, csak kár… hogy nekem már van
barátom… - lemondóan sóhajt. Komolyan mondom elmehetne színésznek. Tehetséges
lenne, ahhoz képest, hogy egy…
-
Kurva… - Caleb még mindig unottan bámult rá. Deborah felnevetett.
-
Jaj, hagyj már ezzel!
„Iiigeeen…
A végén még elpirul…” – körül-belül úgy érezhettem, mint most Caleb. Csak én
nem mertem beledumálni.
- Komolyra
fordítva a szót… - ahhoz képest még mindig vigyorgott, igen. – Te ki vagy? –
rám nézett és én kihúztam magam.
-
Gwen vagyok. Gwen Allison.
-
Nos, Gwen… Jobb, ha inkább leszállsz Caleb-ről. Ő már foglalt. Nekem – a fiú
felmordult.
- Nem
vagyok én senkinek sem a tulajdona! Inkább menj vissza Peter-hez és vele
játszadozz el, ne velem! – úgy tűnt Deborah visszavonulót fújt.
- Hát
jó! De egyelőre maradj úgy, ahogy vagy. Ja, és Allison…
-
Gwen vagyok! – csattantam fel hirtelen felindulásból.
- Tök
nyolc! Úgyis csak ezt akarom… - magas sarkújával a hátamra taposott, amitől a
tűsarok a bordáim között kötött ki. Egy erős lökést éreztem, amitől előre
buktam és, ha Caleb nem kapja el a karom, végigbucskáztam volna a lépcsőn és az
alján ki törtem volna a nyakam.
-
Milyen aranyos. A herceg –, ami mellesleg hamarosan az enyém – elkapta a
toronyból kizuhanó lányt… - Deborah a szemét forgatta.
-
Eszednél vagy Debby?! Gwen ez miatt kórházba is kerülhetne!
„És
utána remélem, lecsuknák emberölés vagy kísérlet vádjával.”
- Debby?
– meglepődött. – Idáig még nem is hívtál így – Caleb visszahúzott nem figyelve
a másik lányra.
-
Megint elkaptál… - ezen kívül mást nem tudtam mondani. Szerencsémre
becsengettek. Debby csettintett és a lányok követték. – Heten vannak…
- …mint
a gonoszok… - fejeztük be egyszerre.
-
Tudom, és gyakran úgy is viselkednek – tágra nyíltak a szemeim.
-
Veszem észre! – ezek után bementünk órára.
Caleb
Nos,
most mennem kell, mert informatika órán írtam az egészet... Majd… még holnap is
jelentkezem az olvasóknak, de addig is érjétek be ennyivel. ^^ Bye-bye!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése